Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


tini oldal

                                                                  Szerelmes képeslap

A szerelem, ami mindig az enyém marad...

A szerelem, ami mindig az enyém marad...16 évesen az élet szép...16 évesen nincs az az akadály, amit ne tudnánk leküzdeni...az egész világ a mienk. Én 16 voltam, amikor megismertem az elsô, igazi szerelmem. Tudom, mindig szeretni fogom Őt. Tél volt, mikor elôször megláttam...találkozásunk minden pillanatára emlékszem. Emlékszem, ahogy jött felém, emlékszem, ahogyan elôször mondta: - Szia.

A legédesebb tekintet, a legkedvesebb szia, amit valaha hallottam. Zöld kabátja volt, azóta ez lett a kedvenc színem. De régen is volt...bizony...7 év telt el azóta és mennyi minden történt. 
Együtt mentünk bálba és az elsô pillanattól kezdve szimpatikus volt nekem, már a legelsô szónál, a legelsô mosolyánál. Az a mosoly, olyan gyermeki, olyan ártatlan és olyannyira édes volt. A bálban szétváltunk, viszont mielôtt eljöttem volna megszereztem a számát. Ő felhívott, akkor éjjel 10 percet beszéltünk. 
Következô hétvégén eljött hozzám és együtt mentünk el bulizni. Egész végig beszélgettünk, csak úgy ragyogott a szeme, amikor rám nézett, mintha csak mi ketten lettünk volna, semmi és senki más nem számított. Akkor azon a késô téli éjszakán a szabad ég alatt csattant el az elsô csókunk, azt mondta nekem: - Az a baj, hogy túl szép vagy. Az úton hazafelé nem sokat beszéltünk. Emlékszem, csak bámultam a jeges utat az autó ablakából és arra gondoltam, hogy itt vége. Gyerek voltam és játszottam vele, de soha nem bántottam szándékosan. Következô héten ismét jött, de én becsaptam, azt mondtam neki, hogy beteg vagyok, de közben a barátnôimmel voltam. Hazudtam neki, de akkor nem is számított, nem is érdekelt. Aranyos kisfiú volt, gondoltam, ennyi. Egy évvel fiatalabb volt, mint én és ez akkor nagyon zavart. Talán ezért sem akartam többet tôle vagy talán azért, mert minden gyereki ártatlansága ellenére tudtam, hogy Ő rossz kisfiú és csajozós is. Hát elengedtem...Ő nagyon sokat próbálkozott azután és én minduntalan átvertem...pedig Ő nagyon szeretett. Állandóan hívott, sms-t írt. Én nem válaszoltam, sôt egy bulin nem is köszöntem neki...nem tudtam a szemébe nézni. Tombolahúzásnál viszont a színpadra kerültem és akarva-akaratlan látnom kellett Őt, láttam, ahogy a mosoly nem ül az arcán, komoran, kérdôen nézett rám. 
Majd teltek-múltak a hónapok és ismét találkoztunk...ismét összejöttünk és ismét átvertem. Nem tudom, miért tettem. Rá pár hónapra ismét ugyanaz történt. 
Így teltek a hetek, hónapok, évek...mígnem eljött 2006 eleje. Ekkor újból egy találkozót beszéltünk meg. Nekem annyira jól esett, hogy Ő „van” nekem, önzôen fog hallatszani, de amikor egyedül éreztem magam rá mindig számíthattam és én ezt ki is használtam. Ez a találkozásunk viszont már más volt...furcsa volt...kicsit ideges...az elején nem értettem. Aztán lehullott a lepel. Barátnôje volt, nekem nagyon rosszul esett. Akkor éreztem elôször azt, hogy fájna, ha már nem lenne. 
Nem beszéltem többet vele akkor este és egy másik pasival kezdtem flörtölni. Őt ez bosszantotta, ki is ment, de nekem a szívem fájt és nem tudtam miért. Emlékszem, ahogy mentem hazafele annyira reményvesztett voltam, olyan üres. Alig léptem be a házba már jött is az sms tôle. Sokáig néztem a telefonom, azon tûnôdtem, hogy elolvassam-e az sms-t vagy csak töröljem. Elolvastam. Kért, hogy bocsássak meg és ne haragudjak rá, írta, hogy nagyon szeret és sajnálja ami történt. 
Nem válaszoltam neki. Egész éjjel szinte semmit nem aludtam. Reggel újabb sms-t kaptam tôle azt írta, hogy nem tudott aludni éjjel és válaszoljak, mert ez fáj neki. Lassan rendezôdtek a dolgok és össze is jöttünk. A kapcsolatunkért viszont csak ô dolgozott, én maradtam ugyanolyan. Ő mindent megtett értem, a csillagot is lehozta volna az égrôl. Aztán elment 3 hónapra külföldre dolgozni, én akkor 12-es voltam és nem tartottam vele. Ez az út viszont a kapcsolatunkba került. Mikor hazajött már más volt, nem az a kedves, édes gyerek, volt valami új és idegen a tekintetében. Én is más lettem és ô féltett, meg volt gyôzôdve róla, hogy megcsalom, bár sohasem tettem meg. Nem hitt nekem és ez az én hibám is volt. 
2006. október elsején, vasárnap azt mondta, nem bírja tovább. Nagyon szeret, de ezt nem tudja folytatni. Hát vége lett. Büszke nô révén én is azt írtam neki, hogy szerintem se megy és hagyjuk abba, bár a szívem szakadt bele. Innen, ettôl a ponttól kezdve jöttem rá, hogy mit jelentett nekem és hogy mennyire szeretem is Őt. Szakításunk után sokat kerestük egymást, hol Ő engem, hol én Őt, de csak háborúskodtunk. Túlságosan fájt minden, minden, ami történt. Hát vége lett. Évek teltek el így, néha beszéltünk, szinte minden 2-3 hónapban, de nem találkoztunk. 2009-ben mikor harmadéves egyetemista voltam és egy friss szakításon voltam túl, felhívtam Őt és mint azelôtt, ismét eljött hozzám. Nem szerettem volna összejönni vele, de úgy kívántam a csókját, mint virág a napfényt. Sokáig nem is tudtam ellenállni neki és annyira jó volt újból vele, beszélgetni vele. 
Azután szinte napi szinten beszéltünk, de neki volt barátnôje. Tudtam, hogy még mindig szeret és majd meghaltam úgy szerettem én is Őt, de nem akartam újra kezdeni, én se, szerintem ô se. Tudtam, tudom, hogy nem hozzám való és nem lennénk sokáig boldogok, de azokat a lopott órákat semmiért sem adnám. Elmentünk kirándulni együtt, mindenhova, mintha csak egy pár lettünk volna, mégsem volt kötelezettségünk a másik fele. Nagyon szép volt az a pár hónap, a legszebb. Közben engem körülrajongtak a pasik. Rögtön került 3, akik közül csak választanom kellett. A vele való kapcsolatom egy szerelmes éjszakával zártam le, azzal, ami azelôtt soha nem történt meg köztünk. Ez volt az utolsó felvonás a mi kis történetünkben. 
2009 augusztusában összejöttem a jelenlegi párommal, soha többet nem válaszoltam neki a telefonra. Sokat írt és hívott, viszont én nem akartam megcsalni a barátom és a mi barátságunk elképzelhetetlen volt, mert szerettük egymást, nagyon. 
A barátomat nagyon szeretem és ennek az elôzô kapcsolatnak köszönhetem, hogy megtanultam szeretni, megtanultam vigyázni a másik szeretetére. A hibáimból, amiket vele elkövettem. Tudom, mindig szeretni fogom, és néha bevallom, hiányzik, de nem tudunk együtt élni. Boldognak kell lennünk külön...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.